Tánc és dráma
Tájékoztató a Comenius Iskolában folyó drámajátékról
MOTTÓNK:
„Mindenhez van jogom,
ha játszom.
Föntről gyereknek, lentről
embernek látszom.”
(Ratkó József)
Reményeim szerint napjainkban már nem ismeretlen fogalom szülő és diák előtt a drámajáték.
Aki nálunk kezdi általános iskolai tanulmányait, már első osztályos korától kezdve „drámázhat”, aki pedig később csatlakozik hozzánk, sokszor kikerekedett szemekkel csodálkozik ránk: ebben az iskolában egy tanítási óra keretein belül játszani is lehet…
De mi is az a drámajáték?
Engedtessék meg nekem, hogy két kedves drámatanáromat is idézzem, amikor a drámajáték definiálásával próbálkozom:
„A drámajáték nem színészkedés, még kevésbé bohóckodás. Ne kellenek hozzá különleges adottságok, csupán a játékhelyzet tudatos felvállalása és annyi fegyelem, amennyi minden játékhoz kell: a szabályok betartása.
A szerephelyzet a nem-színész számára a jelenlét egyfajta kettősségével jár: a játszó képes kívülről szemlélni önmagát, szerephelyzetét, a szerepformálását és ezzel együtt egyidejűleg hitelesen, valódi beleéléssel jelen lenni benne.
Ily módon a drámajáték a gyerekek számára az önismeret, a tanár számára pedig tanítványai megismerésének értékes eszközévé válik.”
(Előd Nóra: Drámajátékok, Multikultúra, 1997.)
„Drámajátékaink az emberépítést célozzák, feladatuk a személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése. Így a dramatikus alkotójáték tulajdonképpen pontosan megfogalmazható szocializáló tevékenység.”
(Gabnai Katalin: Drámajátékok gyermekeknek…,Tankönyvkiadó, Bp., 1987.)
A drámajáték számomra az a pedagógiai csoda, ami segít bennünket abban, hogy közelebb kerülhessünk magunkhoz, másokhoz,
a bennünket körülvevő világhoz, ismeretlen helyzetekhez –sőt: még a tananyaghoz is.
Sajátos módszerrel dolgozunk: kezdetben személyiség és készségfejlesztő játékokat játszunk, ezután megismerkedünk az improvizációkban (lásd színházi elemek) rejlő lehetőségekkel, majd a színháztörténettel. Végezetül (a 10. évfolyamban, mintegy a folyamat lezárásaként), a világot jelentő deszkákra is lépünk úgy, hogy az általunk közösen választott színdarabot a közös dramatizálás módszerével feldolgozzuk, majd a hozzá tartozó díszleteket és jelmezeket is elkészítjük – és ezt mutatjuk meg közönségünknek a hagyományos COMENIUS HÉT keretein belül.
Játéktárunk az alábbiak szerint épül fel, természetesen mindig figyelembe véve az adott csoport érdekeit.
Kapcsolatteremtő és kapcsolatmélyítő játékok
Bizalomgyakorlatok
Együttműködési készséget fejlesztő játékok
Csoportkohézió - erősítő játékok
Érzékelésfejlesztő játékok
Készségfejlesztő játékok: koncentrálás, memória, megfigyelés, fantázia
Beszédkészség fejlesztése dramatikusan
Ön- és csoportismereti játékok
Agresszió-levezető játékok
Testkapcsolat- játékok
Improvizáció építése
Közös dramatizálás
Szakértő köntöse-játék
Színháztörténet
Tanítási dráma
Színdarab színpadra állítása: olvasópróbától a premierig
E rövidke áttekintés végén hadd álljon néhány személyes gondolat:
Lassan két évtizedes tapasztalatomat igazolják azok a gyerekek, akik nálunk elsők voltak mindebben - drámajátékos tanulmányaik befejeztével elsőként ők álltak színpadra. Úgy tudták színre vinni Arany János – Pázmány lovag c. balladáját, hogy a drámajáték hihetetlen közösségépítő ereje előadásuk minden pillanatában szinte kézzel fogható volt a nézőtéren és a színpad mögött egyaránt.
Ők mondták:
„Szerintem a drámajáték azért jó az iskolában, mert…
-van egy nyugodt sziget az órák forgatagában,
-megismerjük magunkat és egymást,
-javítja az osztályközösséget,
-az új diákok könnyebben beilleszkednek,
-jókat nevetünk,
-félénkebb osztálytársaimon látom, hogy egyre jobban megnyílnak és már nem is olyan visszahúzódóak – szerintem ebben nagy szerepet játszottak a drámaórák.”
„Szerencsések vagyunk, hogy nekünk van drámánk…”
Gregor Dávid, Gula Melánia, Heiter Kitti, Jakab Zsuzsanna, Nagy Anita, Rockenbauer Réka és
Geszlerné Hollósi Kornélia
drámapedagógus
Étkezés
MENÜ
Rendelés módja: péntekenként 14:00 óráig a Koppány utcai portán, vagy online péntek 15:00 óráig.
Az első héten hétfőn tudják a gyerekek kiválasztani a hét további részére szóló ebédet. A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.
Hiányzás, betegség esetén a szülő 8:30-ig tudja lemondani a Koppány utcai portán (22/310-340 telefonszámon) a napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.
ISKOLA BEMUTATÓ
Tisztelt Szülők! Kedves érdeklődő diák!
Azoknak a családoknak, akik érdeklődnek gimnáziumunk iránt, lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy előre egyeztetett napon meglátogassák iskolánkat, ahol egy beszélgetés alkalmával bemutatjuk az intézményt, válaszolunk a kérdéseikre, egy-egy tanórát is meglátogathatnak és beszélgethetnek a diákjainkkal, pedagógusainkkal.
Kérjük, ezzel kapcsolatban keressék Kis Franciska iskolatitkárt a 30/6888-333-as telefonszámon.
Szeretettel várjuk Önöket!
Eseménynaptár
< 2024 Október >
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |