KÖVETELMÉNYSZINTEK
Kedves Érdeklődő!
Ahány ház, annyi szokás. Ahány iskola, vagy ha emberibb léptékben gondolkodunk, ahány tanár annyi követelményszint. Ez a sokféleség joggal érezhető túlzottnak, s így is van. Természetesen iskolánkban is a NAT által meghatározott, iskolatípusra vonatkozó központi kerettanterveket az irányadóak, de e mellett iskolánk a tanári, alkotói szabadságot, az értékelés sokféleségét is biztosítja, megteremti. A sikeres tanulmányok eléréséhez intézményünk kialakított egy, a képzés egészét felölelő követelményszintet, mely segíti a diákokat a készülésben, tervezésben.
Az alapozó években a szaktárgyak követelményszintje a középfokú érettségi követelményeihez igazodik, míg az érettségire készülő években a diákok további terveit szem előtt tartva pályaorientációs céllal az emelt szintű követelmények is megjelennek.
Kiemelten fontos a kéttanítási nyelvű képzésből fakadóan az angol nyelv és a 2. idegen nyelv magas óraszámú oktatása és rendszeres mérése is.
A tanulmányok alatti vizsga követelmények, illetve külső mérések
Angol nyelvi követelmények | ||
4 | 5 | |
évfolyamos képzés | ||
9. nyelvi előkészítő | B2 | |
9. évfolyam | B2 | |
10. évfolyam | ||
11. évfolyam | C1 | C1 |
12. évfolyam | 85 % feletti emelt érettségi |
A fenti táblázatban megfogalmazottak minden tanulóra érvényes elvárások, amiket külső méréssel, adott évfolyamra előírt nyelvvizsga-bizonyítvány felmutatásával kell igazolniuk.
- Az angol nyelvi alapvizsgát az 5 évfolyamos képzés 9.nyelvi előkészítő évfolyamán szervezzük. Mentességet azok kapnak, akik B2 nyelvvizsga bizonyítványt be tudnak mutatni a vizsga időpontja előtt. A vizsga egy középfokú B2 nyelvvizsga szintnek megfelelő belső mérés, mely tartalmát és formáját tekintve igazodik az ECL nyelvvizsga rendszerhez.
- A kisérettségi során (a rendes érettségit megelőző két évvel) a diákok magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, és egy szabadon választott természettudományos tárgyból (biológia, fizika, földrajz, kémia) a tanítás nyelvén az addig tanult tananyagaiból az érettségi feltételeinek megfelelően vizsgáznak
- A próbaérettségi során (a rendes érettségit megelőző fél évvel) a diákok magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, angol és az összes általuk választott tárgyból az érettségi feltételeinek megfelelően vizsgáznak
- 2. idegen nyelvből elvárt a középfokú B2 komplex nyelvvizsga
Ideiglenes felvételi jegyzék
Kedves Felvételizők!
Köszönjük, hogy jelentkezésével megtisztelte iskolánkat.
A tanulmányi pontok és a szóbeli felvételi eredménye alapján az alábbi tanulókat szívesen látjuk iskolánk diákjai között a 2023/24-es tanévtől:
Eseménynaptár
< 2023 Június >
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
Szóbeli felvételi
Tisztelt Szülő! Kedves Jelentkező Diák!
A középiskolai felvételi eljárásban intézményünkbe jelentekezett tanulók szóbeli meghallgatását 2023. 03.07 (kedd), 03.08 (szerda) vagy 03.09 (csütörtök) napon 13.00 órától tartjuk.
Vizsga részei:
- angol nyelvű szintfelmérő feladatlap kitöltése
- magyar nyelvű kötetlen beszélgetés
- angol nyelvtudás felmérésére egy mindennapi témájú (család, sport, hobbi,) beszélgetés
Kérjük, az alábbi dokumentumokat tájékoztató jelleggel hozza magával:
- nyelvvizsga bizonyítvány, vagy eredmény
- sport eredmény
- személyi igazolvány/útlevél
A pontos részleteket a felvételi során megadott értesítési e-mail címre küldjük.
Amennyiben kérdésük van a szóbeli felvételivel kapcsolatban, kérem keressék Kis Franciska iskolatitkárt a 22/512-130, vagy 30/6-888-333 telefonszámokon, vagy a kettannyelvu@comenius.hu e-mail címen.
Köszönjük, hogy iskolánkat választotta!
Szeretettel várjuk Önöket a személyes találkozón!
ECL Vizsgahely
Extra tanulmányi csomag
JELENTKEZÉSI LAP
A középszintű és az emelt szintű érettségi jeles teljesítése érdekében a tanuló és a szülő a 11. és a 12. évfolyamokon a tanulmányokat jelentős mértékben segítő tanulmányi csomagot választhat.
A csoport létszáma 4-8 fő.
A képzési időszak október első hetétől április utolsó hetéig tart.
A foglalkozások a koradélutáni időszakban kerülnek megtartásra, a 6-7-8. órában.
A tanulók évfolyamonként több tanulmányi csoport munkájában is részt vehetnek.
A csoport létszáma maximum 8 fő.
A tanulmányi csomagok óradíja 2.400.-Ft/óra,
a szülővel megkötendő szerződés keretében.
A jelentkezés a honlapon keresztül történik, érkezési sorrendben kerülnek a tanulók rögzítésre.
A jelentkezési határidő 2022. szeptember 19. hétfő
A Comeniusban tanuló fiatalok a fenti határidőig elsőbbséget élveznek :-)
A csoporthoz csatlakozni október 1. után nem lehet, csak igazgatói engedéllyel.
Örömmel várjuk a tanulni vágyó fiatalok jelentkezését!