Idén augusztus 31-én került megrendezésre az iskola már hagyományos Comfoglaló rendezvénye a Vértanú utcai épületben.
Játékos vetélkedőkkel, kihívásokkal, mozival, pillecukor sütéssel, finomságokkal vártuk tizedikeseinket, akik ebben a tanévben már a Vértanú utcai épületben folytatják tanulmányaikat. A programon természetesen végzőseink és a 11.osztályos tanulóink is részt vettek. A rendezvényre 19:00-tól érkeztek a gyerekek. Ismerkedtek az épülettel, felfedezték a helyiségeket, majd a kihívásos feladatok következtek. Ezután az elkészített harapnivalók mellett elevenítették fel nyári élményeiket, hallgatták Kati néni úti beszámolóját, ping-pongoztak, csocsóztak, élvezték egymás társaságát. A szabadtéri mozi után a bevállalósabbak ténylegesen elfoglalhatták a Comenius épületét egy éjszakára, hogy aztán másnap időben érkezhessenek az első tanítási napra.
Azoknak a családoknak, akik érdeklődnek gimnáziumunk iránt, lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy előre egyeztetett napon meglátogassák iskolánkat, ahol egy beszélgetés alkalmával bemutatjuk az intézményt, válaszolunk a kérdéseikre, egy-egy tanórát is meglátogathatnak és beszélgethetnek a diákjainkkal, pedagógusainkkal. Kérjük, ezzel kapcsolatban keressék Kis Franciska iskolatitkárt a 30/6888-333-as telefonszámon. Szeretettel várjuk Önöket!
Rendelés módja: előző hét csütörtök 12:00 óráig a Koppány utcai portán, vagy online csütörtök 12:00 óráig. Az első héten kedden tudják a gyerekek kiválasztani a hét további részére szóló ebédet. A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.
Hiányzás, betegség esetén a szülő tárgynapot megelőző 11:00 óráig tudja lemondani a Koppány utcai portán (22/310-340 telefonszámon) a következúő napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.