Comenius

Comenius Napok - 3. nap - Sportnap

Comenius Napok - 3. nap - Sportnap

Az idei tanévben is a Sport Nappal zárult a Comenius Napok, iskolánk kiemelt programsorozata.



Április 1-jén reggel a 10. osztályosok lepték meg bemutatójukkal az előadóban összegyűlt diákokat és tanárokat. A jó hangulat megalapozása után a Diákönkormányzat kihívását elfogadva 4 tanári csapat lépett a színpadra, ahol izgalmas feladatokat teljesítve, furfangos feladványokat megoldva csillogtatták meg tanáraink eddig nem ismert oldalukat, nem kevés derültséget okozva a nézőközönségnek. Voltak ott villámkérdések, arcfestés és „Beugró” játék, igazán „witzes” szinkronizálás és asztalon táncolás, sőt némi erő(bicepsz)fitogtatás is. A Diákönkormányzat fantáziáját és mértéktartását, a tanári kar kreativitását, jókedvét és küzdőszellemét azóta is dicsérjük.

Az időjárás - áprilishoz méltón – szeszélyes volt aznap, ezért készültünk A és B tervvel, de még vészforgatókönyvvel is. Végül kis átszervezéssel sikerült számos sportprogramot magvalósítanunk a tanári vetélkedőt követően.

Bemelegítésként osztályok közötti vetélkedőt hirdettünk, melynek során körverseny formájában mérték össze tudásukat a diákok. Minden osztály elfoglalva és berendezve egy-egy termet kigondolt és kipróbált valamilyen gyakorlatot vagy játékot, amit aztán a sorban érkező osztályok kijelölt tagjai ügyességükhöz, erejükhöz mérten oldottak meg. Természetesen kaphattak eszközöket is, így volt olyan terem, ahol közel 150 labdát kellett megtalálni, összegyűjteni és szortírozni, mindezt persze időre, majd pedig szétszórva, elrejtve a kis és nagy labdákat, előkészíteni a terepet az utánuk érkezőknek. Épült labirintus és hármas szinkronfekvőtámaszhoz is felépítmény, a 11.-esek a termüket szivacsokkal bélelték ki, itt embertornyot, gúlát kellett alkotni a versenyzőknek, máshol számlálós hasizomgépen gyűjtötték szorgalmasan a pontokat a gyerekek. Aznap mindenki dartsozhatott a 7. osztályosok termében, de súlyzós és saját testsúllyal végzendő kihívások is vártak az osztályokra.

Miután minden állomáson teljesültek a feladatok, sor kerülhetett a szabadtéri sportokra is: focisták, streetballosok dacoltak az időnként nagyon komoly széllökésekkel. Az iskolaépületben is elkezdődtek a játékok, vetélkedők – Soós Sándor tanár úr 10 sakkozóval játszott szimultán mérkőzéseket, a lányok fitness, a fiúk konditermet rendeztek be, és az időközben megérkező vendégeinket is köszöntöttünk: Angyal-Csóra Renáta hot iron edző ismét megdolgoztatta a lányokat a nagyteremben; a TLI Alba Fehérvár kosárlabda meccsein rendszeresen fellépő pom-pom lányok tartottak bemutatót, majd az érdeklődőknek egy kis tánckoreográfiát is tanítottak. Nagy szeretettel köszöntöttük Cziráky Fannit, Balogh Klaudiát és Schneider Barnabást, iskolánk volt diákjait a Magyar Krikett Szövetség képviseletében, akik krikettezni tanítottak bennünket. 9.-es diákunk, Tóth Benedek edzője, Kerner Krisztián tartott rögbiedzést a hideg széllel dacoló fiúknak. Mindeközben az aulában szimulációs kerékpárverseny zajlott, ahol 13 páros vívott Kerékpárbajt 3000 méteres távon.

A fáradhatatlan csocsósok küzdelmeit egyedül az ebédszünet tudta rövid ideig szüneteltetni, de hasonlóan éreztek a focisták is – ha tehették volna, a pályán falták volna fel az óriáspizzák egyikét.

A remek hangulatú sport nap hamar eltelt, így kellemesen elfáradva gyűltünk össze a rendrakást követően a nagyteremben eredményhirdetésre és a programok lezárására.

Minden versenyzőnek, sportolónak, vendégnek, pedagógusnak, segítőnek és lóti-futinak köszönjük a részvételt, a sport nap lebonyolításában vállalt munkát, és innen üzenjük: Készüljetek! Közeledik a Kihívás napja!

Galéria

Ideiglenes felvételi jegyzék

Kedves Felvételizők!

Köszönjük, hogy jelentkezésével megtisztelte iskolánkat.
A tanulmányi pontok és a szóbeli felvételi eredménye alapján az alábbi tanulókat szívesen látjuk iskolánk diákjai között a 2024/25-es tanévtől:

Ideiglenes felvételi jegyzék 2024/25

ISKOLA BEMUTATÓ

Tisztelt Szülők! Kedves érdeklődő diák!

Azoknak a családoknak, akik nem tudtak részt venni a november 27-i nyilt napon, lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy előre egyeztetett napon meglátogassák iskolánkat, ahol egy beszélgetés alkalmával bemutatjuk az intézményt, válaszolunk a kérdéseikre, egy-egy tanórát is meglátogathatnak és beszélgethetnek a diákjainkkal, pedagógusainkkal.
Kérjük, ezzel kapcsolatban keressék Kis Franciska iskolatitkárt a 30/6888-333-as telefonszámon.
Szeretettel várjuk Önöket!

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató a Comenius Gimnáziumba jelentkező tanulók részére

JELENTKEZÉSI LAP 

Étkezés

MENÜ

2024. április 15-19.

Rendelés módja: péntekenként 14:00 óráig a Koppány utcai portán, vagy online péntek 15:00 óráig. A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.

Hiányzás, betegség esetén a szülő 8:30-ig tudja lemondani a Koppány utcai portán (22/310-340 telefonszámon) a napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.

 

Eseménynaptár

< 2024 Április >

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

ECL Vizsgahely

Fel