Comenius

Angliai utazás

Angliai utazás

Iskolánk fontosnak tartja, hogy tanulóink ne csak a tantermi órákon, hanem (többek között) autentikus helyszínen is találkozzanak a célnyelvvel, a célnyelvi kultúrával.



Ezért rendszeresen (kétévente) szervezünk diákjaink számára tanulmányi utakat angol nyelvterületre, elsősorban Londonba. 2013-ban rendhagyó módon ősszel vettük célba Anglia fővárosát.

Hosszú utazást és rövid brüsszeli városnézést követően megszálltunk Dunkerque-ben (az angolok szerint Dunkirk), majd a napkeltével egy időben hajóra szálltunk, és áthajóztunk Doverbe. Angol földre érve visszatekertük óráinkat, és baloldali közlekedésre váltottunk. Megtekintettük Canterbury-t és katedrálisát, majd a Leeds kastélyt és csodaszép parkját. Miután mindenki sikeresen kikeveredett a labirintusból, végleges angliai szállásunk felé vettük az irányt, ami a Temze-torkolat partján lévő Allhallows Holiday Park volt.

A négy, Londonban töltött nap során megtekintettük a ’must see’ (muszáj látni) nevezetességeket, múzeumokat. Nagyokat sétáltunk Londonban, Greenwichben, ’repültünk’ a London Eye-on, taxiztunk Madame Tussaud panoptikumában. Szerencsénkre az időjárás is kegyeibe fogadott minket, és csak olyankor esett az eső, amikor vagy buszon, vagy valamelyik múzeumban voltunk. A csodálatos hét végeztével a Csalagúton keresztül, egy vagonba „csomagolva” hagytuk el Albiont. Egy napot még Párizsban töltöttünk, megcsodálva Európa egy újabb gyönyörű fővárosát, majd némi izgalmakat (defekt és forgalmi dugók) követően a 9. napon hazaértünk Székesfehérvárra.

Úgy gondolom, minden utas felejthetetlen élményekkel gazdagodva tért haza, és biztos vagyok benne, hogy a következő utunk is hasonló élményeket tartogat majd.

Ideiglenes felvételi jegyzék

Kedves Felvételizők!

Köszönjük, hogy jelentkezésével megtisztelte iskolánkat.
A tanulmányi pontok és a szóbeli felvételi eredménye alapján az alábbi tanulókat szívesen látjuk iskolánk diákjai között a 2024/25-es tanévtől:

Ideiglenes felvételi jegyzék 2024/25

ISKOLA BEMUTATÓ

Tisztelt Szülők! Kedves érdeklődő diák!

Azoknak a családoknak, akik nem tudtak részt venni a november 27-i nyilt napon, lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy előre egyeztetett napon meglátogassák iskolánkat, ahol egy beszélgetés alkalmával bemutatjuk az intézményt, válaszolunk a kérdéseikre, egy-egy tanórát is meglátogathatnak és beszélgethetnek a diákjainkkal, pedagógusainkkal.
Kérjük, ezzel kapcsolatban keressék Kis Franciska iskolatitkárt a 30/6888-333-as telefonszámon.
Szeretettel várjuk Önöket!

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató a Comenius Gimnáziumba jelentkező tanulók részére

JELENTKEZÉSI LAP 

Étkezés

MENÜ

2024. április 15-19.

Rendelés módja: péntekenként 14:00 óráig a Koppány utcai portán, vagy online péntek 15:00 óráig. A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.

Hiányzás, betegség esetén a szülő 8:30-ig tudja lemondani a Koppány utcai portán (22/310-340 telefonszámon) a napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.

 

Eseménynaptár

< 2024 Április >

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

ECL Vizsgahely

Fel