Comenius

ALCOA-STEM Pályázat megvalósítása intézményünkben

ALCOA-STEM Pályázat megvalósítása intézményünkben

Az Alcoa Alapítvány támogatásának jóvoltából iskolánk csatlakozott 2016-os évtől kezdődően egy olyan pályázati projekthez, mely a tudományos, technológiai, műszaki tudományos és matematikai (STEM – Sience, Technology, Engineering and Mathematics) ismeretek mélyítését, a tudományterületekhez kapcsolódó fejlesztéseket, aktualitásokat, pályákat mutat be és tesz elérhetővé a projekt iránt érdeklődő 9-11. évfolyamos diákok számára.



A program célja, hogy a műszaki pályák felé irányítsa - elsősorban - a lányokat úgy, hogy betekintést enged a diákoknak a nagyvállalati környezetben dolgozó mérnökök munkájába, az informatikai területekbe, illetve felkészíti őket a személyes kompetenciáik fejlesztésére is: belekóstolhatnak a kommunikációs technikákba, konfliktus- és problémamegoldásba, a prezentációkészítés technikájába, megismerhetik a time-managment jelentőségét, megtanulnak önéletrajzot írni, de elsajátíthatják a hivatali levelezés módjának alapjait is.

A pályázat keretében iskolánk pedagógusai kéthetente szakköri foglalkozásokat tartanak, nyári tábort szerveztek a programra jelentkező diákok számára, és ebben a tanévben is folytatják a projektnapok, mini workshopok szervezését meghívottakkal, a műszaki pályán dolgozó szülők részvételével, sikeres nők bevonásával. Részt vettünk a Lányok Napja országos rendezvényen is, diákjaink és tanáraik ellátogattak a Kutatók Éjszakája négy helyszínére is. Tanáraink érdekes nevelőtestületi kiránduláson vehettek részt a pályázat jóvoltából a Paksi Atomerőműben, de számos workshopon is mélyíthetik a projekthez kapcsolódó ismereteiket, fejleszthetik készségeiket.

Pályázatunk következő, kiemelt eseménye a Tóparti Gimnázium által, 2016. október 15-én rendezendő Műszaki Projekt Nap, melyre iskolánk tanárai és diákjai egyaránt lelkesen készülnek – működő vulkánnal, fizikai és kémiai kísérletekkel, ötletes játékokkal ismertetik meg partnerintézményeink tanárait és diákjait, valamint az érdeklődő közönséget.

Ideiglenes felvételi jegyzék

Kedves Felvételizők!

Köszönjük, hogy jelentkezésével megtisztelte iskolánkat.
A tanulmányi pontok és a szóbeli felvételi eredménye alapján az alábbi tanulókat szívesen látjuk iskolánk diákjai között a 2024/25-es tanévtől:

Ideiglenes felvételi jegyzék 2024/25

Szóbeli felvételi

Tisztelt Szülő! Kedves Jelentkező Diák!

A középiskolai felvételi eljárásban intézményünkbe jelentekezett tanulók szóbeli meghallgatását 2024.03.08-án (pénteken) 13.30 órától tartjuk.

Vizsga részei:

  • angol nyelvű szintfelmérő feladatlap kitöltése
  • magyar nyelvű kötetlen beszélgetés
  • angol nyelvtudás felmérésére egy mindennapi témájú (család, sport, hobbi,) beszélgetés

Kérjük, az alábbi dokumentumokat (amennyiben rendelkezik vele) tájékoztató jelleggel hozza magával: 

  • nyelvvizsga bizonyítvány, vagy eredmény
  • sport eredmény
  • személyi igazolvány/útlevél
  • központi írásbeli eredményrögzítő lap

A pontos részleteket a felvételi során megadott értesítési e-mail címre küldjük.
Amennyiben kérdésük van a szóbeli felvételivel kapcsolatban, kérem keressék Kis Franciska iskolatitkárt a 22/512-130, vagy 30/6-888-333 telefonszámokon, vagy a
kettannyelvu@comenius.hu e-mail címen. 

Köszönjük, hogy iskolánkat választotta! 

Szeretettel várjuk Önöket a személyes találkozón! 

 

ISKOLA BEMUTATÓ

Tisztelt Szülők! Kedves érdeklődő diák!

Azoknak a családoknak, akik nem tudtak részt venni a november 27-i nyilt napon, lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy előre egyeztetett napon meglátogassák iskolánkat, ahol egy beszélgetés alkalmával bemutatjuk az intézményt, válaszolunk a kérdéseikre, egy-egy tanórát is meglátogathatnak és beszélgethetnek a diákjainkkal, pedagógusainkkal.
Kérjük, ezzel kapcsolatban keressék Kis Franciska iskolatitkárt a 30/6888-333-as telefonszámon.
Szeretettel várjuk Önöket!

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató a Comenius Gimnáziumba jelentkező tanulók részére

JELENTKEZÉSI LAP 

Étkezés

MENÜ

2024. január 15-19.

Rendelés módja: péntekenként 14:00 óráig a Koppány utcai portán, vagy online péntek 15:00 óráig. A menza befizetése a kiküldött számla alapján történik.

Hiányzás, betegség esetén a szülő 8:30-ig tudja lemondani a Koppány utcai portán (22/310-340 telefonszámon) a napi vagy a távolléttel érintett időszakra szóló étkezést, étkezéseket.

 

Eseménynaptár

< 2024 Március >

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       

ECL Vizsgahely

Fel